Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Kép

 

HABZSOLDA

 

 

Ha fáradt vagyok vagy éppenséggel túl kipihent, akkor belépek a konyhámba és elfeledek mindent....Egyszer csak finom lisztfelhő száll a pultra, olvadásnak indul a vaj és csillogó kristálycukor szemcsék hullnak elém a pultra. A kezemben rögtön táncra perdül a habverő a fakanál,  a vaníliás cukor édes illata, pedig kezdi belengni az apró teret.....Készül a sütemény......Ha van egy kis időd, olvass bele a receptekbe, biztos találsz kedvedre való édes vagy sós költeményt...A fotóalbumban megtalálod a sütemények képeit, a hozzá tartozó receptet és a rövid leírást. A tartalom napról-napra bővül, vannak itt rég elfeledett receptek a nagyanyó konyhájából, valamint napjaink remekei. Kellemes időtöltést, jó olvasgatást és kreatív sütögetést kíván a szerkeztő:  Barakonyi Krisztina

 

Ezúton szeretnék köszönetet mondani néhai Édesanyámnak, Györgyi mamának, aki megtanított engem a sütés-főzés szeretetére és a vendéglátás szívből jövő örömeire. Az Ő emlékére született meg ez az oldal......Köszönöm Anya.....

Valamikor a '70-es évek elején, még együtt......

Kép

 

 

 

 

Had essen pár szó, a "kuckómról, ahol készülnek a csodák. Eme hely a konyhám, a legkedvesebb része számomra a lakásunknak. Rusztikus jellegét a páromnak köszönheti, az ő keze munkáját dícséri. A konyhabútor egyedi. Náhány négyzetméter fenyőlap, az IKEA-ban vásárolt antik pác, fogantyú, kovácsolt vas polctartó és máris kész.....Semmi furfang, mégis tökéj. Kicsi és mégis hatalmas....

 

Kép

 

Leginkább a családomat és a barátainkat kényeztetem el a finomabbnál finomabb étkekkel, süteményekkel. Mottóm: Az életben fontos dolog, hogy legyenek az embernek barátai......

 

Kép "Egy igaz barát megérti szavad,
Ha rosszul döntesz új esélyt ad,
Ha támasz kell, ő segít neked,
Mindenhova elmegy veled,
Ha a barátság nagyszerű,
Megköszönni egyszerű.
Ha legközelebb neked köszön,
Mondd azt neki hogy köszönöm!"

 

Kép

 Van egy édes "kiskuktám" is, ő mindíg segít! Most már ugyan hatásosabb a ténykedése és ez rendkívül értékelendő, de régebben inkább szórakoztató volt és fáradságos. Ő a kisebbik gyermekem Krisztike.....Tamás fiamat pedig, inkább a végeredmény érdekli.....

Kép

 

 " Keverjünk, kavarjunk, cukrot töjrünk,

kalácsot, süteményt, tortát süssünk.

Aki a sütinket mind megkóstolja,

tudjuk, hogy a tíz ujját majd mind megnyalhatja.

Gyere vegyél te is egy jókora szeletet,

had járjon át téged is az "édes élvezet."

Ragadj gyorsan papírt, tintát és tollat,

írd le a receptjét gyorsan most magadnak.

Süssél te is otthon, finom tortát, kalácsot,

örvendeztess meg, Te is minél több barátot!"

Kép 

 

Hogyan is kezdődöt.........

 

Ha jól emlékszem, egy Dobos tortával kezdődött a karrierem a konyhában...... Lehettem úgy húsz év körül. Az első munkahelyemen, történetesen a László kórház enterális csecsemőosztályán dolgoztam, amikor hajnalok-hajnalán az ügyelet kellős közepén, érkezett hozzán egy súlyos állapotban lévő, 3 hónapos kislány, S. Alexandra. Barna bőre, csupa kosz volt / ennyi idős korban kicsit furcsa.../, hajas fejecskéje csapzott, kinézete ijesztő, az illatáról meg nem is beszélve.... Úgy ahogy volt, szánalmas és ijesztő látványt nyújtott szegény kis pára. Állítólag a szomszédok bejelentése alapján került kórházba, mert elmondásuk szerint, az édesanya nem volt igazán az anyaság mintaképe, szerintük órákra, nem kizárt, lehet, hogy napokra otthagyta az éhező csecsemőjét a lakásban. Keserves és nem szűnő üvöltése keltette fel a szomszédok figyelmét. Szóval a mi kis betegünk, írtó ramaty állapotban volt. Ment a hasa, lázas volt, füle be volt gyulladva, gennytől tocsogott. Szegénykém remegve feküdt a vizsgáló pelenkázóján, szemét nagyra nyitva tekingetett körbe-körbe..... Olyan vétlen volt, annyira törékeny és sajnálatra méltó....Aprócska  teste lesoványodva, bőre a folyadék hiányától szinte pergamen vékony volt.......Természetesen azonnal gondos orvos kezek vették kezelésbe. Vérvétel, infúzió, antibiotikum, majd kemény fülműtét várt rá. A beavatkozás után, fejére hatalmas kötés került, szegénykém úgy nézett ki mint egy apró űrhajós egy  hatalmas sisakban. Olyannyira rosszul volt, hogy az orvosok sok "Miatyánkot" elmormolva adták ki az intenzívre... Álltunk felette reménykedve, hátha kapunk "fentről" is segítséget....Az éjszaka folyamán kétszer kellett újréleszteni, sajnos nem sok reményünk volt...De, túl élte a hajnalt, a többi pár napot, sőt a heteket, majd szépen lassan, pár hónap alatt, lépésről-lépésre a gyógyulás útjára lépett. Az anyját sosem láttuk, eltünt.  Nem látogatta, nem is érdeklődött felőle. Mondjuk mi ezt egy cseppet sem bántuk. A kis csöppséget nővérek serege babusgatta, szeretgette, lassan a "miénk" lett. Ahogy teltek a hetek és a hónapok egyre jobban a szívünkbe zártuk az osztályon. Kapott külön szobát, szép rugdalódzókat, nem kellet felvennie a kórház agyon mosott és hypótól kifakult ruhácskáit, kuckójában pedig egyre csak gyűltek a játékok és a plüss állatkák, még a szobája falát is kipingáltuk mindenféle kedves mesefigurával. Volt ott Micimackó, Malacka, Zsebibaba és még sorolhatnám a sok kedves mesealakot....Nyolc hónaposan bírtokba vette az egész osztályt, jött-ment a bébikompjával, nem volt tiltott terület számára. Hol az orvosiból, hol pedig a konyhából bújt elő, fülig érő mosollyal. Lényeg a lényeg: imádta mindenki, a professzor úrtól a takarító néniig. Ahogy teltek a hónapok egyre jobban közeledett az első születésnapja, melyet vegyes érzelmek kísértek....Egyrészt örültünk, hogy ünnepelhetünk, készülhettünk a "babazsúrra", másrészt sírtunk, mert az osztályunkon csak egy éves koráig lehettek a csecsemők, így Szandra is.  Egy éves kor után a kis betegek átkerültek egy gyerekosztályra. Mivel neki nem volt vérszerinti hozzátartozója, "csak" egy egész nővérsereg, bánatunkra nem egy másik osztályra került, hanem tárt karokkal várta őt a Kmetty utcai csecsemőotthon, ama silány, ingerszegény birodalmával.... Hiába könyörögtünk, próbálkoztunk mindenféle csalafintasággal, csellel, ott tartani, sajnos a törvény és a gyámügy közbeszólt a "családi" idillbe. Nem volt mit tenni, beletörődve készültünk a nagy napra, a BABAZSÚRRA és az azt követő fájdalmas búcsúra. És akkor itt jöttem Én, fiatalon, üdén, a fakanalat még kevésbé sem ismerve....Elvállaltam a kihagyhatattlant: Majd én megsütöm a tortát!!!! Akkor még fel sem merült bennem a kétség, hogy tudom-e, bírom-e, egyáltalán ehető lesz-e a művem......Minden tudásomat összeszedve, az általam legjobbnak ítélt recepttel a tarsolyomba, külső segítséget elutasítva, ha kissé reszketve is, de nekiálltam a műveletnek. Csetlettem botlottam a konyhában, emlékszem minden csupa liszt és vaj volt otthon. Életem első tortáját, ami Dobos névre hallgatott, pár óra leforgása alatt sikerült elkészítenem. Gyönyörű lett, sőt ,még szabályos kerek is. Habos volt és  édes és az én két kezemet dícsérte. Emlékszem, aznap szabadnapos voltam, nyár volt és tikkasztó meleg. Ezzel nem is lett volna baj, ki nem szereti a meleg, napsütötte hónapokat. Csak akkor tudatosult bennem a felismerés, hogy ezt a tortát el is kell vinnem a város egyik feléből a másikba....Elég ha azt mondom, hogy  : Busz-Metró-Villamos, tűsarkú tipegő, csiniruha, kistáska és egy hatalmas doboz, benne a remekművel? Gondolhatják, nem volt egyszerű feladat. Végig imádkoztam az egész utat, hogy ne fékezzen az a valami amin éppen ülök, ne lökjenek meg, ne olvadjon el a torta és ne bicsaklódjon ki a bokám a tízcentis tűsarok alatt....és egyáltalán, épségben megérkezzek én is, és a tortám is a kórházba. SIKERÜLT. UJJÉ!!! Volt aztán nagy dínom-dánom a torta láttán, mindenki körül állta, csodálták a művemet, pedig így évekkel visszagondolva, nem is volt benne semmi különleges. Akkoriban, huszonakárhány évvel ezelőtt nem voltak ilyen puccos tortadíszek, mint manapság. Hol volt akkor marcipánfigura, tüzijáték, ostyára nyomtatott fotók stb. Volt sima gyertya, és kész.. De akkor, ott  csodaszámba ment. Édes kicsi Szandránk nagy kerek szemekkel, élvezettel nyúlt a torta felé, először csak a mutató ujját hozzáérintve, majd lassanként a könyökéig csokisan marcangolta a torta egyik felét, amihez éppen hozzáfért. Finom volt, elfogyott az utolsó morzsáig. Mindenkinek jutott egy vékony szeletke belőle....Hát, így esett az én első tortám története. Kedves emlék marad örökre, az biztos. Azóta csak fejlődöm, már a saját csemetéimnek sütök, gyüjtögetem a recepteket és tanulom a cukrászat egyre bővülő tudományát......

Köszönöm, hogy elolvastad!

Alexandra és a torta 1987-ben....

 

Kép

Azóta sem láttam..... Remélem boldogult az életben és családban nőtt fel.

 

 

Hogyan is kezdődött...

2014.01.30

 

Habszelet

2011.01.19

Finom könnyű sütemény a maradék tojásfehérje hasznosítására....

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Újabb sütemények | Hozzászólások: 1

Az én birodalmam

2009.01.25

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Nyitóoldal | Hozzászólások: 4

Köszönet...

2009.01.06

Köszönöm, hogy megtiszteltél a látogatásoddal...Engedd meg, hogy elvigyelek egy sétára a"Mennyei eledelek" világába...Kellemes időtöltést!

A sütemény illata.....mily csodás élmény, édes elkárhozás...Végy egy csipetnyi bátorságot, egy morzsányi jókedvet, egy cseppnyi türelmet és egy röppke órát...S meglásd megédesülnek gyermekkorod emlékei, eszedbe fog jutni a régi, vaníliaillatú vasárnapok ínycsiklandó mámora....

 

 

 

 

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Nyitóoldal | Fényképek: Mini lekváros bukta | Hozzászólások: 8