Kókuszos Kinder Pingvin
Kókuszos Kinder Pingvin
Hozzávalók a tésztához: 4 tojás, 10 dkg liszt, 1/2 sütőpor, 2 dkg keserű kakaópor, 2 ek. olvasztott vaj, 2 ek. víz, 12 dkg cukor.
A tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat fehéredésig keverjük a cukorral. Belekeverjük az olvasztott vajat és a vizet, ezzel is elkeverjük. A lisztet összekeverjük a sütőporral és a kakaóporral és a tojásos masszához adjuk. Simára dolgozzuk. A végén lazán beleforgatjuk az előzőleg kemény habbá vert tojásfehérjehabot. Sütőpapírral kibélelünk egy kb. 20X30 cm-es tepsit, belesimítjuk a masszát. Előmelegített sütőben 15 perc alatt készre sütjük. Kihűtjük. Mivel nagyon vékony a piskóta, cérna segítségével lapjában félbe vágjuk.
Krém: 1 tubus sűrített tej, 2 dl. Hulala, 4 ek. kókuszreszelék, 2 tk. zselatin amit 6 ek. vízben megmelegítünk.
A sűrített tejet lassú tüzön addig főzzük, amíg kicsit karamellizálódik, langyosra hűtjük majd belekeverjük az oldott zselatint. Elkezdjük felverni a Hulalát, majd amikor már majdnem kemény a hab, lassan belecsorgatjuk a sűrített, karamellizálódott tejet. Ezzel keményre verjük. A végén lazán belekeverjük a kókuszreszeléket. Megtöltjük a krémmel a piskótát, csokival bevonjuk és kókusszal díszítjük. 2 órára hűtőbe tesszük dermedni.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Ez a sütemény úgy jó, ahogy le van írva!!!!
A gyerekeim imádják :)
Több receptet kipróbáltam már tőled, mind nagyon klassz.
További jó munkát kívánok neked és köszönöm, hogy megosztod velünk a tudományodat!
Zsuzsa
atbano@citromail.hu
(Betti, 2009.08.23 23:42)
Kedves Kriszti!
Régóta kereslek, hogy megköszönjem a jobbnál-jobb recepteket, melyek mindig sikerülnek. Kedvencem a meggyes pitéd, a kókuszos Kinder-pingvin és a kókuszos csiga. Nagy sikert arattam velük. Örülök, hogy rábukkantam erre az oldalra!
És köszönöm-köszönöm! További jó sütőgetést!
Betti
u.i. a konyhád képét nem lehetne nagyítani?




csipkefodor@citromail.hu
(Tóthné Zsuzsa, 2010.07.30 15:59)